Your aertertddress will show here +12 34 5r6 78

Valyo 8-as

eszközközösség
Evezős figyelemfelketés

 

2016-ban a Budapest Regatta szervezői kerestek meg, mint a Dunával foglalkozó civil szervezetet, hogy vegyünk részt az éves evezős regattán.

Egy hónapunk volt, hogy teljesen kezdőként megtanuljunk együtt, sőt 8-an együtt a nagy Dunán egy több mint tíz méteres hajóban evezni. Gyakoroltuk a mozgást evezőpadon, medencében, kipróbáltuk a hajót a Soroksári Duna-ágon. Végül vízre szálltunk és sok-sok hajnali edzés után egyszer sikerült megtennünk a versenytávot a Danubius Nemzeti Hajós Egylet margitszigeti úszóházától az Északi vasúti összekötő hídig és vissza.

A versenyen az amatőr szekcióban a Valyo 8-ason kívül egy csapat indult így első versenyünkön másodikok lettünk! Nagyon nagy élmény volt az egész csapatnak. Köszönjük az edzőnknek, Nagy Krisztának és Orbán Gergőnek a verseny szervezőjének. Ajánljuk mindenkinek ezt a nemes sportot, ami a csapatot, embert és elmét is erősíti.

A Valyo 8-as 2017-ben és 2018-ban újra összeállt és hobbi csapatként heti rendszerességgel edz. Így mindig közel lehetünk a Dunához, és hirdethetjük ennek a nagyszerű sportnak a szépségét, mint egy lehetséges dunai aktivitást.

 

 


 
Fotók: Nagy Tamás
Helyszín

Margitsziget, DNHE csónakház


időpont

2016, 2017, 2019 áprilisa


Résztvevők

15 fő


Szervezők

9 fő


Költségvetés

25.000 Ft.


Partnerek

Danubius Nemzeti Hajós Egylet
Budapest Cup Regatta