Your aertertddress will show here +12 34 5r6 78

STÉG

beavatkozásközösség
Köztér a Duna-felett
 

Történetünkben először három hónapra felszámoltunk egy hajóra lépni tilos táblát: egy állóhajót alakítottunk át köztérré a Dunatanösvény 2011 projekt keretében. A Valyo első akciója volt, hogy bemutassuk, milyen Duna-partot képzelünk el Budapestre: nyitott, zöld és játékos.

 

A MAHART által rendelkezésünkre bocsátott állóhajót a Belgrád rakparton, a szárnyashajó kikötő mellett, alakítottuk köztérré. A körülbelül 70 m hosszú úszóműre önkénteseinkkel együtt saját készítésű, nagyméretű nyugágyakat, óriás piknikező asztalt - ezt a bútort még a Kikötőben is használtátok, valamint növényeket telepítettünk.

 

A STÉG naponta 10 és 22 óra között volt nyitva. Bárki ledőlhetett a növényekkel körbevett hatalmas nyugágyon, napozhatott, piknikezhetett. Az egyébként lezárt üzemi terület július és október között úszó köztérként funkcionált, ahol a városlakók és a turisták újra szabadon birtokba vehették a vízpart egy rövid szakaszát. A helyszínen ingyenesen látogatható szórakoztató programokat, sporteseményeket, interaktív játékokat, valamint filmvetítéseket rendeztünk.

 

 

 

 

Fotók: Varga Dávid

Helyszín

Pest, Belgrád rakpart, hajóállomás


Időpont

2011 június - augusztus


Résztvevők

~1000 fő


Szervezők

5 fő


Költségvetés

Dunatanösvény 2011 része


Partnerek

Placcc Fesztivál


Támogatók

Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma,
JAF Holz,
Oázis Kertészet,
Mahart Passnave


Kapcsolódó