Your aertertddress will show here +12 34 5r6 78

Valyo !Part

beavatkozáskezdolapközösség
Az ideális köztér a Duna-parton
 

Játssz! Pihenj! Élvezd a teret! Éld meg a Duna-partot! Tekints rá sajátodként! - ezzel a mottóval üzemeltettük néhány napra, majd végül három héten át a Valyo !Partot, mely egy 2011-ben kezdődött közösségi térmegújítási folyamat volt.

 

2011-ben, első alkalommal, a helyszín adottságaihoz alkalmazkodó szabadidős játékokat gyűjtöttünk össze. A játékok szabályait a Dunatanösvény tábláin tettük közzé (tollas, pétanque, backgammon, malom, kacsakődobás, tengó, óriás-sakk, kötélhúzás, kő-papír-olló, stb.).

 

2012-ben raklapfotelek felületén D-U-N-A felirattal üzentünk a városnak: “itt ez a part, használjuk!” A part megtelt élettel, de sok hiányosságot találtunk még. Ezért szerveztük a Tervezz Parkot!-workshopot, meg a terület megújításának lehetőségeivel foglalkozott.

 

2013-ban a tervek részben megvalósultak az első Valyo !Part alkalmával: WC került a partra és 12 db bútorsziget. A !Part három hete alatt több mint 100 előadó kötelezte el magát a Valyo és a Duna ügye mellett. A Valyo !Part sikerével szélesebb közönséghez tudtuk eljuttatni egyesületünk üzenetét.

 

2013-2014 telén a Valyo kísérletet tett a partszakasz téli hasznosításra: egy mobil szauna várta a vendégeket, így hidegben is vonzó programot nyújtott a terület.

 

2014-ben a Valyo !Parton a BETON Workshoppal együttműködésben létrejött a Duna-part első közkútja. Még több bútor került a partra, a padszigetek kiegészültek kétoldalas nyugágyakkal. A !Parton háromszor megjelent a Valyo Busz is, ami bárpultként funkcionált. A programok három különböző tematika köré szerveződtek: irodalom/elektronikus zene, foci/nemzetek konyhája, gyerekprogramok/koncertek.

 

2015-ben nem kaptuk meg a további programok szervezéséhez szükséges engedélyeket, ezért a rendezvény nagy sajnálatunkra elmaradt. 

 

Azóta a Pontoon nevű hely üzemel a területen.

 

 

 

Fotók: Borbíró Andrea, Nagy Tamás, Zombori Balázs

 

Helyszín

Lánchíd, pesti hídfő, északi oldal


Időpont

2012. nyár
2013. nyár
2014. nyár


Résztvevők

~10 000 fő / év


Szervezők

15 fő


Költségvetés

1.500.000 Ft / év


Partnerek

önkéntes fellépők
Fiatal Írók Szövetsége
Kacsakő Bisztró
Gólya Presszó
Frisco Cafe
Beton workshop
Magyar Kerékpárosklub


Támogatók

egyéni adományozók